porno izle

PLACCC Dance 2023 május 11. – június 8.


Immár harmadik alkalommal jelentkezik a PLACCC Fesztivál táncfókuszú különkiadása, a PLACCC Dance, amit idén két “sétálós” projekt vezet be, mielőtt a város tereit átszövő táncé lesz a szó.

A köztéri és helyspecifikus művészeti alkotásokat bemutató Placcc Fesztivál táncfókuszú különkiadása, a Placcc Dance 2021-ben három törekvés találkozásából született. Egyfelől a fesztivál szervezői az évek során egyre több hazai táncművésszel, koreográfussal kezdtek el dolgozni, akár csak egy-egy projekt erejéig, akár hoszabbtávon. Másfelől a pandémia első évének végén a – bár már enyhülő, de az életünket még erőteljesen meghatározó – korlátozásokat az alkotók nem akadályként, hanem inspirációként felfogva rendkívül változatos és innovatív formákkal jelentkeztek, amelyeknek bemutatkozási lehetőséget kívántunk adni. Végül pedig fontosnak tartottuk, hogy – a Placcc erőteljes nemzetközi jellegétől némiképp eltérően – kifejezetten magyar művészeknek adjunk lehetőséget, ezzel is – akár csak kis mértékben – támogatva őket a pandémia hónapjai alatt / után.

A Placcc Dance harmadik évében e törekvések némiképp módosultak, fejlődtek – ahogyan a köztereink és a közszféra is megváltozott.
2021-ben a járvány első hónapjai után a köztér volt az újranyitás terepe volt: a művészek a járvány és a lezárások traumáját próbálták enyhíteni szabadtéri munkáikkal, amely akkoriban az egyetlen lehetőség volt nyilvános előadás megtartására. A jelenlegi Budapesten azonban a művészeknek egy olyan köztérre kell kilépniük, amely hetek óta a könnygázzal és rendőri erőszakkal kísért (diák)tüntetések terepe.
A PLACCC Dance 2023 előadásai nem utalnak közvetlenül az aktuális eseményekre, mégis elkerülhetetlenül szembeállítják a tánc olykor finom, olykor lendületes expresszivitását az utcai erőszakkal, és mindazzal, ami mögötte áll.

A PLACCC Dance 2023 keretében öt táncelőadást mutatunk be, amelyek mind új alkotások, vagy eredetileg színházi körülményke között bemutatott darabok köztéri adaptációja. Ami változatlan maradt 2021 óta, hogy a program két fő fókusza a köztér és az alkotói innovativitás. A legkarakterebb változás pedig a PLACCC Dance első két éve és az idei kiadás programválogatása között az, hogy a művészek – miután a Covid-évek alatt és közvetlenül utána határozottan erős érdeklődést mutattak a természetben való alkotás iránt – visszataláltak a városi terekhez. 2023-as kiadásunkban a meghívott művészek (köz)tér és test kapcsolatát kutatják – a (köz)teret a kísérletezés terepeként felfogva keresik, hogy milyen jelentéssel, funkcióval ruházódhat fel a táncos teste e térben.
Miről beszél a test, ha fiatal vagy idősödő, ha kollektív vagy kirekesztett?

Program

2023. május 11-27.a Facebook-eseményben megadott időpontokbanSomló Dávid: A lassú lépteknek fülük van1096 Budapest, Kerekerdő park
2023. május 25-26.mindkét nap 15.00-19.00Walk&Create – Urban discovery workshopSzendvicsbár Közösségi Tér, 1078 Budapest, István u. 23.
2023. május 30.16.00 és 18.00Lőrinc Katalin – Vázsonyi János: Improvizációk hangszerre, térre és testreTalálkozópont: 16.00-kor Boráros tér / Petőfi-híd BKK hajókikötő, 18.00-kor Bálna Terasz Bistro előtt
2023. május 31. 18.00Grélinger Ágnes: With open doors to spaces without wallsTalálkozópont: az ELTE Bölcsészettudományi Kar parkjának kapujában, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4.
2023. június 6. 18.00Bot Ádám: Viszlát odakint1091 Budapest, Kálvin tér a Ráday utcánál
2023. június 7.18.00Oberfrank Réka: Miracle – special edition1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér
2023. június 8.20.00Cipolla Collectiva: A test misztériumaOSA Archivum, 1051 Budapest, Arany János u. 32.