porno izle

Reality Research Festival feat. PLACCC

2016. október 21. és 27. között a Kitchen Budapest és a PLACCC Fesztivál közös szervezésében kerül sor a Reality Research Festivalra. Az eseménysorozat célja, hogy az egyén, a technológia és a város kapcsolatát minél több szempontból mutassa meg.

>>> részletes programért kattints IDE! <<<

Programjaink az új technológiákkal átszőtt vagy azoktól éppen elszakadó valóságérzékelésünk különböző rétegeit igyekeznek láthatóvá tenni, ezen keresztül szeretnénk a látogatókat elgondoltatni, kibillenteni a megszokott nézőpontjuk és újakkal megismertetni.

A PLACCC 2008-as indulása óta a művészet hagyományos helyszínen kívül születő alkotói kezdeményezéseket támogatja és mutatja be évente megrendezett fesztiválja keretében. Programjaink a művészeti célok mellett tágabb kérdésfelvetésbe is illeszkednek: milyen hatása lehet a helyszínspecifikus és köztéri művészetnek a városra, a városról való gondolkodásra, a köztérhasználatra, hogyan és milyen szerepet játszhat a művészet a várostervezésben, rehabilitációban?

Ugyanakkor már fesztiválunk első évétől kezdve jelen vannak programválogatásunkban az új technológiákat használó projektek, mivel egyfelől tapasztalatunk, hogy a művészet hagyományos helyszíneit elhagyó alkotók nyitottabbak más határok átlépésére is, például műfajok „keverésére”, új módszerek, technológiák kipróbálására (és vica versa), másfelől immár szinte közhely, hogy az internet, a virtuális tér tekinthető az új köztérnek.

Ennek megfelelően a fesztivál első évétől kezdve rendszeresen hívunk meg olyan alkotókat, akik egyfelől a művészet eszközeivel reflektálnak olyan folyamatokra, mint az AR, VR és fizikai valóság találkozása, a digitális technológiáknak a valóságérzékelésünkre gyakorolt hatása, a valóságrétegek megsokszorozódása, másfelől fel / kihasználják a digitális technológia nyújtotta lehetőségeket, hogy a városról, a köztérről beszéljenek. A fenti folyamattal párhuzamosan azonban egyre izgalmasabbá válik az a kihívás is, hogy tud-e még hatni a valóságérzékelésünkre, a város percepciójára a digitális technológiákat mellőző „analóg” művészet.

A Reality Festival munkacímű eseménysorozat keretében mindkét fent említett projekttípusra szeretnénk példát hozni: a belga Crew virtuális sétákra invitál a város valós terében, a magyar Vektor Normal fiatal művészeinek projektje viszont a városi tér folyamatosan változó percepciójának radikálisan fizikális megélését nyújtja. Végül harmadik programunk, a finn Reality Research Center és a német Invisible Playground együttműködésében megvalósuló Centre of Possibilities ötvözi a digitális technika és az urban game formájában rejlő lehetőségeket.

A PLACCC az eseménysorozatban Vadas Tamara – Gryllus Ábris: Krund ni Ovel és Somló Dávid: Mandala kisebb projektjeikkel is részt vesznek, továbbá előadókat, szakmai résztvevőket hív meg és delegál a Reality Research Festival keretében megvalósuló szimpóziumhoz.

>>> Jegyvásárlás ITT! <<<