porno izle

PLACCC 2021

Művészet, környezet, identitás – holland, egyiptomi, olasz, brit, magyar művészek köztéri és helyspecifikus alkotásai 2021. augusztus 26. és szeptember 5. között.

Az elmúlt közel másfél évben a járványhelyzet ellenére megtartott eseményeink keretében többségében magyar művészeket hívtunk meg, hogy így támogassuk a hazai alkotókat a kialakult helyzetben. A Placcc 2021 esetében azonban ismét erőteljesebbé válik a fesztivált a kezdetektől meghatározó nemzetközi jelleg – a programban ezért két meghívott külföldi előadás, valamint két nemzetközi együttműködés is szerepel. Az egyiptomi, olasz, holland és brit alkotók mellett a magyar művészek idén nyáron egy nyílt pályázati felhívás útján válogatott köztéri intervenciósorozatban mutatkoznak be Az idei fesztivál különlegessége emellett a két amatőr kórus közreműködésével bemutatott Hírdalcsokor, amellyel a Placcc társalapítója és 2011-ig társkurátora, Erdődi Katalin alkotóként tér vissza a fesztiválhoz. 

A Placcc 2021 programját két fő tematika köré szervezzük: egyfelől a művészet és természet, környezet, környezettudatosság kapcsolatának témáját kívánjuk körüljárni, másfelől pedig az egyéni identitás társadalmi meghatározottságának kérdésével foglalkozunk a bemutatott projekteken keresztül.

Hogyan beszéljünk a klímaváltozás kérdéséről és a saját felelősségünkről úgy, hogy ne essünk se a klímaapátia, se a klímaszorongás végletébe? Hogyan beszéljünk alapvető emberi jogokról, mint például az egyéni identitás meghatározása úgy, hogy az elgondolkodtató legyen, és ne feleslegesen provokatív? A Placcc számára fontos, hogy a fesztivál keretében látható alkotások sok esetben egy-egy hosszabb alkotó- vagy adaptációs folyamat eredményét vagy éppen köztes állomását jelentik, és hogy a közönségünk számára e folyamatokba is betekintést tudunk nyújtani.

Részletes program

Jegyvásárlás

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, In Situ, Creative Europe, Fonds Podiumkunsten, Oerol Festival, Fővárosi Csatornázási Művek, Skurc Group