porno izle

Johannes Bellinks (BE-NL): Reverse

helyismereti és dimenzióváltó workshop

Mint Bellinkx minden előadása, a Reverse is a percepcióról szól – azáltal, hogy megváltoztatja közönsége nézőpontját, más kereteket, más irányokat javasol, egyszersmind a környezetünk másfajta megélést javasolja. Amikor előrefelé haladunk az előre nem látható események sorában, utat engedünk a visszapillantás és a céltudatos irányváltozások lehetőségének. A Reverse viszont szó szerint egy teljes fordulatot javasol, így konfrontatív módon tudatosítja bennünk, hogyan is látjuk a világunkat. 

Reverse című előadás hátrafelé gyalogolva vezeti végig a nézőket egy választott városi útvonalon, közben köztereket és különböző magántereket is keresztezve. Az előadás 2022 tavaszára tervezett budapesti adaptációját 2021 őszén egy félnapos workshop előzi meg, amelynek keretében az érdeklődők bepillanthatnak nem csupán Bellinx munkamódszerébe és a hely- és kontextusspecifikus alkotás fortélyaiba is, hanem közösen deríthetik fel ismertnek vélt városi helyszínek ismeretlen oldalát. A workshopot művészeknek, nézőknek és járókelőknek egyaránt javasoljuk.

Időpont: 2021. október 9. 10.00-14.00
Helyszín / találkozóhely:
Valyo Bázis, 1114 Budapest, Kosztolányi tér 7.

A workshop nyelve angol, de igény esetén tolmácsolást biztosítunk. 
Kérjük, érkezz 15 perccel a workshop kezdete előtt.
Ha szeretnél részt venni az online útvonaltervezésben is, hozz magaddal laptopot vagy tabletet. 

Regisztráció a workshopra: form.jotform.com/212374336296358

Támogatók: In Situ Network, Creative Europe, NKA
Külön köszönet: Valyo