porno izle

Ziggurat Project: Unplugged

Az Unplugged egy a kortárs táncot és a sportmászást ötvöző, a budai Kecske-hegy sziklájára tervezett térspecifikus darab.

Inspirációja egy Patagóniába tett személyes utazás és olyan érintetlen népcsoportok meséi, melyek mára már kihaltak vagy a kihalás veszélye fenyegeti őket.

Az Ég és Föld között köteleken mozgó előadók egy fiktív népcsoportot jelenítenek meg egy olyan térben, mely utolsó töredéke érintetlen világuknak. Álomszerű univerzumuk felidézi mindazt amihez már régóta nincs kapcsolódásunk, a felbecsülhetetlen értékű természeti tudást vagy éppen szabadság és szellem kötelékét. 

Az Unplugged egy szektorokon átívelő projekt, mely hivatásos táncosok és mászók bevonásával jött létre. A projekt táncosai 6 hónap sportmászás után hozták létre az AWE című 45 perces hibrid beltéri darabot, mely a Spider Mászóteremben került bemutatásra 2020. szeptemberében. Ez a darab jelen projekt előtanulmányának tekinthető. 2021 tavaszán egy alapfokú sziklamászó kurzus TIboldi András mentorálásával, majd egy egy hetes rezidencia a Zemplénben tette lehetővé a technikai felkészülést, illetve indította el a kreatív kutató folyamatot. Utóbbi a Kecske-hegyen folytatódott, ahol a darab 2021. július 2-án kerül bemutatásra a PLACCC Dance és a Staféta Program keretein belül.

Az előadást az idén 5 éves Ziggurat Project alkotóinak kisebb helyspecifikus művészeti akciói előzik meg.

Előadók & társalkotók:
Borgulya Zoltán – sportmászó
Mórocz Eszter – új cirkusz művész, táncos
Munkácsi Ádám – zenész, zeneszerző
Szemessy Kinga – táncos
Szilágyi Krisztián – táncos

Koncepció & koreográfia: Sarlós Flóra Eszter
Mentor: Tiboldi András
Produkciós menedzser: Szőke Tímea

Időpont: 2021. július 2. és július 4. 20.00 (az előadást megelőző helyspecifikus akciók kezdése: 18.00)

Az előadás helyszíne:
Kecske-Hegyi Kőfejtő Katlana
Google térkép linkje: https://goo.gl/maps/YvJQvMUJGdc1uzHQ6

Az előadáshoz kapcsolódó térspecifikus akciók a Kecske-hegy Parkolótól indulnak 18:00 órától
Google térkép linkje:
https://goo.gl/maps/qKhSbj98AmQeAEZq5

Az előadás 20:00 órától kezdődik. Hossza kb. 40 perc.

Kényelmes, időjárásnak megfelelő, cipő és ruházat javasolt.

Megközelítés:

Tömegközlekedéssel:
A Kolosy térről a 65-ös autóbusszal a Szépvölgyi dűlő végállomástól 200 méterre található a Kecske-hegy parkoló.
Vagy szintén a Kolosy térről a 65A autóbusszal a Fenyőgyöngye végállomásig, ahonnan 1,2 km felfelé sétálva a parkoló. 

Személyautóval:
A Placcc Fesztivál elkötelezett a rendezvény környezettudatos megszervezése mellett, ezért javasoljuk, hogy tömegközlekedési eszközzel közelítsétek meg a helyszínt.
Ha mindenképpen a személyautó mellett döntötök, akkor javasoljuk, hogy osszátok meg másokkal az autótokat.
Parkolásra van lehetőség a Kecske-hegy parkolóban
A parkoló Google térkép linkje: https://goo.gl/maps/qKhSbj98AmQeAEZq5

Jegyvásárlás ellenében látogatható előadás.
Jegyvásárlás itt

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.