porno izle

Wa(l)king the city – A változó város művészek szemével // Pályázati felhívás

A Placcc Fesztivál – a megszokott őszi fesztiválja helyett idén – dán partnerével (Metropolis / Koppenhágai Nemzetközi Színház) együttműködésben szervezi meg Wa(l)king the city c. köztéri művészeti eseménysorozatát.


A Covid-19 járvány az elmúlt bő két hónapban minden téren gyökeresen megváltoztatta az életünket – sok más alapvetően fontos terület mellett a művészeti életet és a köztérhasználatunkat is. A művészeti és kulturális intézmények bezártak, és még várnunk kell az újranyitásukra. A művészeti alkotás és a kultúrafogyasztás a digitális térbe költözött. A város közterei szintén kiürültek, és bár lassan ismét megtelnek élettel, (egyelőre) máshogy viszonyulunk a városhoz, mint korábban.

A Wa(l)king the city eseménysorozat – Trevor Davies, a Metropolis művészeti vezetője Wa(l)king Copenhagen projektjének kurátori koncepciójára támaszkodva – e két aspektus mentén épül fel. A résztvevő művészeket arra kérjük, hogy köztéren megvalósított művészeti mikroprojektek sorozatán keresztül fedezzék fel a változó várost. Az eseménysorozat „egy szürreális mindennapi élet naplója, tele bizonytalansággal és aggodalommal, ugyanakkor reménnyel, kreativitással és közösségi érzéssel”.

Az eseménysorozat keretében 2-3 naponta egy-egy művész egyénileg ötórás sétát tesz a városban egy saját maga által választott útvonalon, amelynek során hat alkalommal online bejelentkezik egy-egy művészeti mikroakcióval. Az akciók reflektálnak a városra, a helyszínre, a helyzetre, a művész saját élményeire és érzéseire, formailag pedig a bejelentkezések alkothatnak egy sorozatot, vagy modulárisan ismétlődhetnek az egymást követő helyszíneken. A séták keresztülvezethetnek a város ismert pontjain, vagy akár eldugott, ismeretlen részein is.

Az eseménysorozatot a Placcc Fesztivállal és a projektet támogató In Situ hálózattal korábban már együttműködő művészek intervencióival kezdjük (5 alkalom), majd nyílt pályázat útján kiválasztott alkotók akcióival folytatjuk (15 alkalom).

Bár a Placcc egyik kiemelt célja a külföldi köztéri és helyspecifikus alkotások magyarországi bemutatása, valamint nemzetközi együttműködések kezdeményezése, idén úgy döntöttünk, hogy a hagyományosan szeptemberben megrendezett nemzetközi fesztivál helyett a magyar művészek megbízására helyezzük a hangsúlyt, s eseménysorozatunkkal igyekszünk – lehetőségeinkhez mérten – támogatni a hazai művészeket abban, hogy a több hónapos kényszerpihenő után a lehető leghamarabb fellépési és bevételi lehetőséghez jussanak.

Jelenleg 20 művész megbízására áll rendelkezésünkre forrás, ám tervezzük, hogy az egyes akciókra „jegyeket árusítunk” az Eventbrite-on keresztül, vagyis a közönségünk – egyfajta crowd-funding támogatás jelleggel – hozzájárulhat további művészek részvételének biztosításához.

A művészeti mikroeseményeket a PLACCC Fesztivál facebook oldalán, a placcc.hu és az in-situ.info honlapokon lehet majd online követni, ugyanakkor az akciókba (amelyek helyszínét nem hirdetjük meg) véletlenül is belefuthatnak a járókelők a városban. Ily módon az online művészetfogyasztás mellett fokozatosan az élő befogadás is visszatérhet az életünkbe. Az online bejelentkezéseket a későbbiekben is meg lehet tekinteni a facebookon és a honlapokon, továbbá azokból film készül a projekt végén – amely egyszersmind a Covid / poszt-Covid időszak sajátos dokumentációjává válik.

A nyílt pályázati felhívásra minden művészeti területről várunk jelentkezéseket (színház, tánc, cirkusz, zene, irodalom, képzőművészet, fényképészet, film, építészet), elsősorban egyéni, esetleg kétfős művészeti akciók koncepciójával (de az elbírálásnál az egyéni művészeti intervenciók előnyben részesülnek). A jelentkező művészek vállalják, hogy az óránkénti beavatkozásokat online közvetítik – ehhez a szervezők igyekeznek megadni minden előzetes technikai segítséget (de helyszíni asszisztenciát – szervezési és koncepcionális okokból – nem nyújtanak). A művészek továbbá vállalják, hogy a projekt köztéri megvalósítása során mindvégig betartják az aktuálisan érvényben lévő járványügyi előírásokat (arcmaszk viselése, távolságtartás).

Az eseménysorozatban való közreműködés tiszteletdíja: 120.000 Ft / alkotó (kétfős akció esetében: 200.000 Ft).

A jelentkezés módja:
A jelentkezéseket a placcc.organiser@gmail.com emailcímre várjuk a következő anyagok megküldésével:

  • 3000 karakter terjedelmű koncepció és projektleírás,
  • pontos útvonalterv,
  • szakmai önéletrajz / referencia.

A jelentkezőket kérjük, hogy a jelentkezési anyagukat magyarul és angolul küldjék el.

A pályázatokat szakemberekből és művészekből álló zsűri bírálja el, amelynek tagjai: Kitt Johnson (X-Act, DK), Barda Beáta (Trafó), Jászay Tamás (revizoronline.com), Ivanyos Ambrus (Meetlab)

Pályázati jelentkezések beadásának határideje: 2020. június 8.
A pályázatok elbírálásának határideje: 2020. június 18.

Eseménysorozat tervezett kezdete (felkért művészek): 2020. június 12.
Pályázat útján kiválasztott művészek akciósorozatának tervezett kezdete: 2020. június 26.

Koncepció: Trevor Davies (Metropolis / Københavns Internationale Teater)
Szervezők: Trifonov Dóra, Nánay Fanni (Placcc Fesztivál)
Technikai támogatás: Tóth Réka

Támogatók: Metropolis / Københavns Internationale Teater, Summa Artium, In Situ network, Creative Europe