porno izle

Stern Lili: NOWstalgy

Autonóm podcast ünnepség a szabadságról, a közösségről és az önállóságról a Hármashatárhegyi repülőtéren. Milyen együtt lenni újra? Milyen magunkat megérteni és megérezni abban, ami körülvesz bennünket?

Séta és helyspecifikus podcast. 
Elveszni az időben, térben, magadban és másokban. Majd felébredni. 

Stern Lili, fiatal koreográfus, előadó és drámainstruktor több, mint 1 évig készült újabb NOWSTALGY című részvételi táncelőadására, amit a pandémia jelenlegi helyzete miatt biztonságosabb formába ültetett át az elmúlt hónapokban. Stern nyers őszinteséggel – ahogy mindig – most nem csak a mozgás, de a hangok segítségével is szembesít minket önmagunkkal. Beszél és beszéltet a magányról, a közösségről, a szabadságról és az autonómiáról. Az előadás célja kötetlen, önálló, nonverbális játékba hívni az érdeklődő résztvevőket és így közösségi élményt létrehozni.

Az előadás a Bethlen Téri Színház Ambíció tehetségprogramjában jött létre.

Időpontok: 
2021. május 28. 18.00, 18.30, 19.00, 19.30, 20.00
2021. június 18. 18.00, 18.30, 19.00, 19.30, 20.00
Egy turnusban maximum 10 fő vehet részt az előadáson. 

A fenti időpontokban az alkotó, Stern Lili részvételével zajlik az előadás, ám a podcast vezette séta bármilyen más tetszőleges időpontban önállóan is végigjárható. 
A séta hossza: 50 perc 

Jegyinformáció: 
Támogatható ingyenes előadás.
A részvétel resztrációhoz kötött.
Regisztráció és támogatói jegyvásárlás itt.

Fontos információk: 
Kérjük, 15 perccel a turnus kezdési időpontja előtt érkezz meg az indulópontra. 
Az előadást eső vagy rossz idő esetén is megtartjuk. 
A sétához kényelmes, időjárásnak megfelelő cipő és ruházat javasolt. 
A podcast meghallgatásához megfelelően feltöltött mobiltelefon és fülhallgató szükséges. 
A podcastot érdemes lesz előzetesen letölteni a mobiltelefonokra. A podcast hamarosan letölthető innen.

Az előadás helyszíne: Hármashatárhegyi repülőtér 
Indulópont: Műegyetemi Sportrepülő Egyesület épülete előtt, a Természetvédelmi terület táblától. 
1028 Budapest, a Cenk utca – Kőhegyi utca – Budajenő utca találkozásánál. 
GPS-koordináták: 47°33’05.4″N 18°58’19.9″E 

A séta kiinduló- és végpontja nem egyezik meg. 

Megközelítés: 

Tömegközlekedéssel: 
A Széll Kálmán térről 56, 56A és 61-es villamosokkal, vagy a Szentlélek térről / Kolosy térről a 29-es autóbusszal a Hűvösvölgy végállomásig, ahonnan 25-30 percnyi kényelmes tempójú gyaloglással érhető el az indulópont (1,6 km). Javasolt útvonalak Hűvösvölgy végállomástól az indulópontig: 
térkép
térkép

Kerékpárral: 
A Széll Kálmán térről a Szilágyi Erzsébet fasoron és a Hűvösvölgyi úton keresztül lehet eljutni a Hűvösvölgyi végállomásig (a Versec utcán, majd a Völgy utcán keresztül kellemesebb az út, kisebb autóforgalommal). 
térkép
A Hűvösvölgy végállomástól ugyanazokat az útvonalakat javasoljuk, mint a gyalogosoknak – az útvonal végén jelentős emelkedőre kell számítani! 

Személyautóval: 
A Placcc Fesztivál elkötelezett a rendezvény környezettudatos megszervezése mellett, ezért javasoljuk, hogy tömegközlekedési eszközzel vagy kerékpárral közelítsétek meg a helyszínt. 
Ha mindenképpen a személyautó mellett döntötök, akkor javasoljuk, hogy osszátok meg másokkal az autótokat.
Autóval a Hűvösvölgy végállomástól a Hűvösvölgyi úton, majd az Aradi utcán és a Cenk utcán keresztül közelíthető meg a helyszín.
Parkoló a Cenk utca 3-5. előtt található. A parkoló GPS-koordinátái: 47°33’09.5″N 18°58’12.7″E 
A parkolóból 5 perces gyaloglással juttok el az indulópontra.