AKTUÁLIS

PROGRAMMM

JEGYEK

TÁMOGATÓK

RÓLUNK

NEMZETKÖZI

ARCHÍV

KONTAKT

VISSZA A FŐOLDALRA

PLACCC 2023

A PLACCC megrendezésének 15. évében átalakulunk: fesztivál helyett sokkal inkább platformként működünk tovább. 2023-ban csupa magyar művész közreműködésével valósul meg a programsorozatunk.

A PLACCC Fesztivál 2008-ban indult, vagyis idén lettünk 15 évesek. Nagy volt az esélye annak, hogy ezt a többé-kevésbé kerek jubileumot azzal ünnepeljük, hogy a PLACCC megszűnik. Ám végül az évforduló az átalakulást, az újradefiniálást, az újrakapcsolódást hozta el. 

2023. augusztus 27. és szeptember 24. között ismét megrendezzük a PLACCC-ot, ami immár nem fesztivál. Sokkal inkább egy platform és keret, amely teret és hátteret kíván adni olyan művészeknek, akik a városi terekből, a városi életből inspirálódnak, akik szeretnék az alkotásaikat beleírni a város szövetébe az ott lakókkal, a helyi közösségekkel együtt, akiknek fontos a sokszínűség, az inkluzivitás, a tolerancia, a demagógiával szembeni kritikus gondolkodás. 

A PLACCC 2008-ban azzal az ambícióval indult, hogy nemzetközi viszonylatban is fontos fesztivállá váljon (az indulás évében nem is volt magyar fellépőnk, csak három külföldi társulat), és hiszünk benne, hogy ezt bizonyos szintig és bizonyos ideig ideig sikerült is elérnünk. A 15 év alatt megvalósított közel 30 fesztiválkiadás, special edition és egyéb Placcc-program keretében összesen 52 külföldi művészt és alkotókollektívát hívtunk meg 19 országból, több fontos nemzetközi hálózat (In Situ, LAND, Tandem-Vaha) tagja lettünk. Egy pillanatig sem adjuk fel az álmunkat, hogy külföldi művészekkel dolgozzunk, hogy nemzetközi együttműködéseket kezdeményezzünk magyar és külföldi alkotók között, hogy a saját eszközeinkhez mérten megpróbáljunk nyitva tartani egy ajtót más országok, más kultúrákból érkező inspiráció előtt az amúgy egyre inkább bezáródó Magyarországon. Ám erre most a hazai pályázati lehetősége beszűkülése (ennek egyik következményeként a nemzetközi pályázások problematikusabbá válása) miatt anyagi okokból nem igazán van lehetőségünk…

Ugyanakkor 2023-ban bizonyos lehetőségek beszűkülése más lehetőségeket szül(t). Visszahúzódunk a szűkebb közegünkbe, fontosabbá válik a kapcsolódás, a művészekkel való szorosabb együttműködés, egymás segítése. 

A PLACCC 2023 majdnem egy hónapon keresztül köztéren és rendhagyó helyszíneken alkotó művészek platformjává válik. A programban szerepelnek a fesztivállal évek óta rendszeresen együttműködő alkotókollektívák és művészek (Ziggurat Project, Meetlab, Somló Dávid, Bubla Éva, SVUNG Kutatócsoport, Horváth Brida), ugyanakkor új együttműködések is születnek, gyakran olyan alkotókkal, akik első alkalommal lépnek ki a köztérre (Kelemen Patrik, Superfusion), továbbá egy teljes programblokk zajlik majd a RAKPARTon.

Részletes program ITT

Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap
Kulturális és Innovációs Minisztérium
IN SITU
Creative Europe
Culture Moves Europe
Charente – Le Département
Fővárosi Önkormányzat
Valyo – Város és Folyó Egyesület
VII. kerületi Önkormányzat
Oázis Kertészet