AKTUÁLIS

PROGRAMMM

JEGYEK

TÁMOGATÓK

RÓLUNK

NEMZETKÖZI

ARCHÍV

KONTAKT

VISSZA A FŐOLDALRA

Mi vagyunk Csikágó! Szomszédünnep – 2025. augusztus 28-30.

A Szendvicsbár Közösségi Tér kollektívája az elmúlt 3 évben megalapozott helyi beágyazottságára építve 2025. tavaszán vágott bele egy többhónapos közösségi folyamatba, amely során a közösségi terünk térhasználóival és környékbeli lakosokkal együtt terveztük meg Külső-Erzsébetváros (Csikágó) első Szomszédünnepét. A háromnapos esemény programjai a negyed egyedi identitása és izgalmas kerületi témák köré rendeződnek.

A személyes és kollektív történeteket művészeti workshopok, közösségi alkotás keretében dolgozzuk fel, kiállításokon, előadásokon keresztül tapasztalhatjuk meg, A Szomszédünnep a Szendvicsbár mellett a környék köztereit, boltjait és vállalkozásait, a negyed enigmatikus helyszíneit is programokkal lakja be.

PROGRAMBONTÁS ITT


RÉSZLETES PROGRAM


Szomszédsági művészeti programok

1. Csikágó pop-up kiállítás 

Csikágóban élő és / vagy alkotó vizuális művészek alkotásai három napon keresztül környékbeli boltokban, szolgáltatóegységekben, köztereken bukkannak fel, illetve pár helyi művész stúdiójába, műtermébe is el lehet látogatni.

Kiállító művészek:
– Kármán Dániel
– Szántó Dása
– Sárvári Regina (FKSE)
– Piroth Tímea (FKSE)
– Sara Diefallah
– Kas
– Sorok Gábor

Időpont: 2025. augusztus 28-30, a helyszínek nyitvatartási idejében
Helyszín: több helyszín
Megnyitó séta időpontja: 2025. augusztus 28. 17.00-18.00
Találkozópont: 1071 Budapest, Dembinszky u. 51.
A sétát vezeti: Szántó Sári
Regisztráció a sétára: ITT                                                                                                                                    


2. Gara Ádám, Kocsi Olga, Pszota Dalma: Ízleled meg Csikágót / Taste of Csikágó

A Szendvicsbár 2025. májusában nyílt pályázati felhívást tett közzé olyan művészeti alkotások megvalósítására, amelyek Csikágóból merítik inspirációjukat, illetve a szomszédságban valósulnak meg (köztéren vagy rendhagyó helyszínen). A pályázatokat a helyi kötődésű vállalkozókedvűekből toborzott Szomszédsági Bizottság bírálta el, a döntésük értelmében az Ízleled meg Csikágót c. kutatásalapú közösségi alkotás művészei kaptak lehetőséget egyhónapos rezidenciaprogram megvalósítására. Alkotásukat majd szeptember végén mutatják be, a Szomszédünnep keretében pedig (szó szerint) ízelítőre kerül sor. 

Ízleld meg Csikágót – Palacsinta & történetek
Gyere, együnk együtt palacsintát és meséljük el egymásnak Csikágó ízeit!
Taste of Csikágó csapata vár mindenkit egy popup palacsinta partira, ahol a finom falatok mellett helyi történeteket, recepteket és emlékeket gyűjtünk. Mindenki elhozhatja kedvenc ízét, emlékét, vagy egyszerűen csak beülhet hozzánk egy palacsintára és egy jó beszélgetésre.

Ízleld meg Csikágót – étel, emlék, közösség
Az Ízleld meg Csikágót / Taste of Csikágó egy helyspecifikus, közösségi művészeti projekt Külső-Erzsébetvárosban. Az étel és az emlékezés univerzális kapcsolódási pontjain keresztül gyűjtünk történeteket a helyi lakosoktól – recepteket, ételhez fűződő élményeket, ikonikus környékbeli ízeket. A Szendvicsbár egy nyitott konyhaként működik majd, ahol egy hónapon keresztül közös főzések és kötetlen beszélgetések várják a látogatókat. A résztvevők hangban, képben és írásban oszthatják meg történeteiket, amelyekből folyamatosan bővülő installáció és gasztrotérkép születik, közösségi emlékművet hozzunk létre ízekből.  A projekt célja, hogy hidat képezzen generációk és életstílusok között, és hozzájáruljon a csikágói közösségi érzés erősödéséhez.

Időpont: 2025. augusztus 28. 18.00-20.00
Helyszín: 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1307107724541102/


3. Vajová Réka: Platánfüggöny

Ugyancsak a Szomszédsági Bizottság szavazott bizalmat Vajová Rékának, hogy Platánfüggöny c. projektjét a Szomszédünnep keretében megvalósítsa.

” Felvidéki származású vagyok, az elmúlt években Európa-szerte és a kontinensen túl dolgoztam díszletfestőként, sokat utaztam, költöztem, pakoltam újra és újra.
Két és fél éve költöztem Csikágóba és egyre inkább azt érzem: szeretnék nemcsak itt élni, hanem gyökeret ereszteni is. Ez az állandó mozgás, az ideiglenesség élménye hozta magával a projekt gondolatát is. Mindig megcsodálom, hogy a környék platánfái nyaranta új „bőrt” növesztenek: a kérgük darabokban válik le, ott marad a földön, mint egy elhagyott réteg. Ez a látvány számomra tökéletes metaforája lett az emberi identitásrétegek leválásának – annak, ahogyan változunk, alakulunk, elhagyunk régi énrészeket, hogy újaknak adjunk helyet. A projekt során ebből a természetes anyagból – a platánfa kérgéből – szeretnék egy közösségi installációt létrehozni, amelybe a környék lakóinak emlékei, leválásai, történetei is beleszövődhetnek.”

Vajová Réka a Szomszédünnep három napján workshopokon és közös alkotáson keresztül kezdeményez beszélgetéseket a helyiekkel, kis történeteket gyűjt, amelyek – akár egy szó, egy dátum, egy motívum formájában – felkerülnek fel a kéregdarabokra, amelyekből a végső alkotás születik.                              

Időpontok:
2025. augusztus 28. 17.00-19.00
2025. augusztus 28. 10.30-13.00
2025. augusztus 28. 16.00-19.00
Helyszín: hamarosan


4. Francsics Györgyi: Csikáglób – Szépülő új világ        

Francsics Györgyi, csikágói szomszéd, építész és várostervezői háttérrel, nonformális és részvételi művészeti eszközökkel teremt lehetőséget közös tanulásra és gondolkodásra projektjeiben. Parkséták elnevezésű, a Lehetőségek terében kidolgozott városi sétáin többen találkozhattak már vele. Új projektjeiben több performatív elemmel találkozhatnak a résztvevők, de természetesen a várossal kapcsolatos érdekességek sem maradnak ki.

Csikágó utcáit járva megfogalmazódott valaha benned a kérdés: Miért van ennyi szépségszalon? Bár erre a kérdésre minden bizonnyal a séta után sem tudunk majd konkrét választ adni, de talán más kérdésekre igen. Például arra, hogy hogyan is lehet közösen tenni azért, hogy szépüljön a környezetünk.
Egy pár szomszédsággal kapcsolatos érdekességgel megspékelve invitálunk mindenkit egy közös felfedezésre és alkotásra – fessük meg együtt Csikágó sokszínű és (általunk) szépülő világát!
Amit hozz magaddal: már nem használt, de még nem teljesen beszáradt körömlakk(ok)at.
Időpont: 2025. augusztus 29. 16.30-19.00
Találkozópont: M Beauty szépségszalon előtt, 1078 Budapest, István u. 29.
Regisztráció: ITT
A résztvevők létszáma: max. 10 fő
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/3126593854188686/

A Szendvicsbár művészeinek programjai

1. Borsos Luca – Kőrösi Máté: Dance the District

Táncolni akarok. Táncolni köztéren. Táncolni köztéren másokkal együtt. Táncolni köztéren másokkal együtt, zenére. De nem koncerten. Hanem mint amikor sétálok hazafelé és a fülemben olyan dallam szólal meg, amitől lépéseim kitérnek az egyenesből.
Táncolni. Táncolni ahogy aznap jólesik, amerre a zene, az utcák, a többiek visznek. Táncolni a térben, a városban, ahol élek, ami az enyém, amit senki nem vehet el és azért van, hogy használjam.
egy ötlet
egy délután
egy óra
egy zenész
egy kerület utcái
meghatározatlan mennyiségű résztvevő és mozdulat
Részvételi táncperformanszukban nincsenek előadók. Illetve mindenki az, aki akkor, abban az órában a környező utcákon mozdul. Résztvevők, tapasztalók, táncoló civilek vannak, akik egy órán keresztül ugyanarra az élőben streamelt zenére táncolnak együtt. Helyszínünk Budapest hetedik kerületének külső része, ahol a résztvevők egy előzetes eligazítás és megbeszélés után a környező utcákat és tereket elfoglalva egy órányi közös táncba kezdenek. A megbeszélésen térkép segítségével mindenkinek kiválasztunk egy helyszínt, ahol táncolni fog. Ezt lehet tenni egyedül, párban, akár kisebb nagyobb csoportokban is. Lényeg, hogy elszóródjunk és az együtt eltöltött óra alatt megmozduljon a környék. Az állomások területi elhelyezését úgy alakítjuk, hogy a különböző állomások látóterei egymással átfedésben legyenek. Így, ha valaki ’egyedül’ táncolna egy utcarészen, sem jelenti azt, hogy egyedül lenne. Hisz lát valakit, aki egy távolabbi állomáson ugyanarra a zenére táncol. Ez nem azt jelenti, hogy egymással kellene táncolni, de lehet. És a többiek jelenléte így velünk van végig. Senki nincs magára hagyva. A zene csak a fülünkben, saját telefonokról szól. Az tánccal eltöltött óra második felében, a legtávolabbi pontról megindulva végiglátogatjuk az összes állomást és táncolva-gyülekezve-vonulva érünk vissza mindannyian együtt a Szendvicsbárhoz, ahonnan zenészünk végig élőben küldte számunkra a talpalávalót. Az esemény piknikkel záródik a Szendvicsbárban és az az előtti utcaszakaszon.

Előzetes regisztráció szükséges, hogy tudjunk rólatok, megírhassuk a mit-hozz-magaddal e-mailt a kezdés előtt pár nappal, és megkapjátok a titkos linket a zenéhez.
Az előadáshoz szükség lesz a telefonotokra internet elérhetőséggel, fülhallgatókra és olyan cipőre, amiben szívesen ropnátok egyet Csikágó utcáin.

Időpont: 2025. augusztus 29. 19.00-21.00
Találkozópont: Szendvicsbár Közösségi Tér, 1078 Budapest, István u. 27.
Regisztráció: ITT
A résztvevők létszáma: max. 40 fő
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2251635385344981

2. Femini duó: Reggeli négykezes / Deep Dish – szomszédsági közösségi reggeli  

A program a Femini duó korábban több alkalommal nagy sikerrel megszervezett Nomad c. projektjének szomszédságra fókuszáló adaptációja. Míg korábban Budapestre költözött külföldieket, most Csikágóban élőket kérnek arra, hogy egy általuk választott étel elfogyasztás közben meséljenek a városhoz, illetve a negyedhez fűződő kapcsolatukról.

„”Egy falat otthon – milyen ízek jutnak eszedbe, ha az otthonra gondolsz? És milyen receptek rejlenek Csikágó ajtajai mögött? Kóstolj bele egy sokszínű szomszédságba. 
Három szomszédpáros fog vendégül látni, akik a közös előkészületek során ismerik meg egymást. A feltálalt étel és az elmesélt történetek az ismerős utcák ismeretlen meséit tárják fel.””

Időpont: 2025. augusztus 30. 11.00-13.00
Helyszín: hamarosan
Regisztráció: ITT
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1285092006487608


3. Mariam Nasr: Princess who cried sand

A Szendvicsbár rezidens egyiptomi menekült művészének önéletrajzi szólóelőadása egy lány útját követi végig, aki bántalmazások és életveszély elől menekül el otthonából, hogy egy másik országban találjon menedéket. A felnőtteknek szóló mese a menekülés küzdelmeit beszéli el, és feltárja, hogy a traumák és a bevándorlási politika hogyan vesz el éveket egyes emberek életéből.

Az előadás angol és arab nyelven zajlik.

Író és előadó: Mariam Nasr
Rendezői közreműködés: Trömböczky Napsugár 

Időpont: 2025. augusztus 30. 19.00-21.00
Helyszín: hamarosan
Regisztráció: ITT
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1477573210066096

Az előadás az Erzsébetvárosi Önkormányzat esélyegyenlőség pályázatának támogatásával valósul meg.

4. Impromptu Writing Budapest programjai

Az Impromptu Writing Budapest nemzetközi kreatív írás klub immár második éve tartja találkozóit a Szendvicsbárban, a Szomszédünnepre pedig két programmal is készülnek.

A kör tagjainak válogatott munkáira ebben a három napban nyomtatott formában a negyed különböző pontjain lehet rábukkanni, vásárlás vagy ügyintézés közben lelassíthatunk, hogy elolvassunk egy egypercest – angolul vagy magyarul.

Időpont: 2025. augusztus 28-30., helyszínek nyitvatartási idejében
Helyszín: több helyszín     

Továbbá az érdeklődők maguk is belekóstolhatnak a kreatív írásba az Ismeretlen otthonosság témájában, Soó Éva vezetésével.
Mit viszünk magunkkal, amikor egy új lakásba, új városba, új országba költözünk? Belső vagy külső értékekre van szükségünk az otthonosság érzetéhez? Hogyan közelítünk az újhoz, a máshoz, és mit adunk mi hozzá? 
Egy kétnyelvű (magyar-angol) vezetett kreatív írógyakorlattal várunk kicsiket és nagyokat, kezdőket és haladókat, hogy közösen gondolkodjunk a távolságokról, és arról, ami közelebb hoz minket. 

Időpont: 2025. augusztus 30, 16.00-18.00
Helyszín: hamarosan

5. Desztán koncert           

Desztán zenekar a régi Mezopotámia területéről meríti dallamkincseit, jellemzően kurd vagy török nyelven előadva, ugyanakkor repertoárjukban előfordulnak örmény, azeri, akár vagy arab feldolgozások is. A zenekar vezetője Diyar van Derik, törökországi születésű, nomád kurd családból származó zenész, aki az együttes népzenei magvát jelenti. A formáció tagjai – zenei hátterük sokszínűségének köszönhetően – sajátos stílusban szólaltatják meg a Diyar által játszott dalok, belecsempészve balkáni, magyar népi, reneszánsz, és könnyűzenei elemeket is. 

A zenekar tagjai:
Diyar van Derik – saz, lavta, ének,
Milincic Lázár – hegedű, vokál,
Gombkötő Viktória – klarinét, vokál, 
Ónodi Kristóf – gitár
Szabó Dániel – darbuka, doholla

Időpont: 2025. augusztus 28. 18.00-21.00
Helyszín: 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1307107724541102/

Közösségi mesterkurzusok

A környék lakóit és vállalkozóit arra kértük, hogy „mesterkurzusaik” során osszák meg az érdeklődőkkel és egymással bármilyen „különleges” tudásukat – ami lehet egy saját recept, szerelés, workshop stb. 

1. Gamer PC építés Bonifáccal

Bővebben hamarosan

Időpont: 2025. augusztus 28, 17.00-18.00
Helyszín: Szendvicsbár Közösségi Tér előtt, 1078 Budapest, István u. 27.

2. Gyertyafestés Jordanával

Bővebben hamarosan

Időpont: 2025. augusztus 28. 18.00-21.00
Helyszín: 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér

3. Közösségépítés közös kertépítésen keresztül            

A Garay u. 42. lakóközösség tudásmegosztó találkozásán a lakók elmeséléséből megtudhatjuk, hogyan kovácsolódott össze a lakóközösség a belső udvar megújításán keresztül.

„Jelenleg magaságyásban, dézsában és cserepekben borostyán, páfrány, babérmeggy, kínai babér, fagyal, mályvacserje, hortenzia, tűztövis és labdarózsa nyílik, ampolnában muskátli, páfrány és borostyán. A belső homlokzat falát vadszőlő futja be. A munkák végeztével azt vettük észre, hogy szinte egy nagy családdá kovácsolódtunk össze. A programok azóta is rendszeresek, nyári nyitóparti, kert születésnapja, karácsonyi vacsorák, moziestek, színielőadások, kiállítások, úgyhogy az udvart maximálisan kihasználjuk.” 

Időpont: 2025. augusztus 30, 10.00-11.00
Helyszín: 1076 Budapest, Garay u. 42.                                
Regisztráció: ITT

4. Interszekcionális feminizmus olvasókör Zsályával    

Bővebben hamarosan

Időpont: 2025. augusztus 30. 14.30-15.30                           
Helyszín: Szendvicsbár Közösségi Tér, 1078 Budapest, István u. 27.

Közösségi programok

1. Cascara kóstolás az Ivy Coffee-ban

Az Ivy Coffee jóvoltából most lehetőségetek nyílik az elkövetkező 3 napban egy különleges italt megkóstolni.

De mi igaz a cascara?
A cascara “héjat” jelent. Egész pontosan a kávénövény gyümölcsének, a kávécseresznyének a szárított külső rétegére vonatkozik az elnevezés, A kávé és a tea találkozása. Ízeiben édes gyümölcsös csipkebogyó, szilva és jázmin jegyeket fedezhetünk fel.

Időpont: 2025. augusztus 28-30. az Ivy nyitvatartási idejében
Helyszín: Ivy Coffee, 1076 Budapest, Péterfy u. 42.

2. Thököly – tiszta sor! Közösségi takarítás 

A Szendvicsbár és a Mi vagyunk Csikágó Szomszédünnep is csatlakozik Külső-Erzsébetváros „főutcájának”, vagyis a Thököly útnak az Erzsébetvárosi Önkormányzata kezdeményezésében zajló takarításához.

Időpont: 2025. augusztus 29. 16.00-tól                                
Találkozópont: 1076 Budapest, Thököly út 32.
Bővebb információ: ITT

3. Szomszédsági ruhacsere                                               

Frissítsd fel a ruhatáradat, miközben új életet adsz régi ruháidnak.
Annyi ruhát hozhatsz a cserére, amennyit szeretnél, és szintén annyit vihetsz haza. A megmaradó ruhákat a KincsVár Adományboltnak  adjuk.

Időpont: 2025. augusztus 30. 14.30-18.30
Helyszín: Szendvicsbár Közösségi Tér, 1078 Budapest, István u. 27.

4. BayBlade bajnokság   

Beyblade-harcosok, itt az idő, hogy bebizonyítsátok, ki a legnagyobb legenda! Négy aréna, tizenhat csapat, és csak egy végső győztes. A tét? Nemcsak a dicsőség, hanem az ellenfelek legyőzött Bladejei is, amivel növelheted az esélyeidet! A vesztes csapat dönthet: szétszóródik, vagy csatlakozik a nyerteshez, egyre nagyobb erőt kovácsolva.

Időpont: 2025. augusztus 29, 16.00-19.00                           
Helyszín: Szendvicsbár Közösségi Tér előtt, 1078 Budapest, István u. 27.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1263504605070351/

Támogatók:

A Mi vagyunk Csikágó! Szomszédünnep a NIOK Alapítvány Stronger Roots programjának keretében valósul meg, az Európai Unió Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) programjának finanszírozásával.

A program megszületését továbbá támogatták a közösségi finanszírozás kampányunk adományozói, valamint Erzsébetváros Önkormányzata és a Kult7.