AKTUÁLIS

PROGRAMMM

JEGYEK

TÁMOGATÓK

RÓLUNK

NEMZETKÖZI

ARCHÍV

KONTAKT

VISSZA A FŐOLDALRA

Kaslik Viktória: Pitypang-lakoma // Sensing the City

A PLACCC 2021-ben indította el Sensing the City programsorozatát, amelynek keretében a résztvevő művészek kísérleti mikrointervenciókon keresztül reagálnak égető környezeti kérdésekre. 
Az „érzékelés” (sensing) kifejezés kettős jelentést hordoz, mivel egyaránt vonatkozik a város fizikai észlelésére (a test reakciója), valamint a városi helyszínek aktív érzékenyítésére a test jelenlétével.

A programba nyílt pályázati kiírás keretében egy háromtagú zsűri olyan alkotó(ka)t választanak ki, akik munkájukkal igyekeznek átjárást találni a művészeti alkotás és az ökológiai gondolkodás és tudományterületek között, továbbá nyitottak arra, hogy projektjükhöz releváns szakemberekkel tematikus beszélgetés kapcsolódjon. 
Mivel fontosnak tartjuk, hogy az elbírálás során érvényesüljön az esélyegyenlőség elve, ezért a zsűri tagjai – Bubla Éva, művész-aktivista, a Sensing the City program kurátora; Kobrizsa Ádám, városlakó, építőmérnök, a Mindspace társalapítója és a Lumen Kávézó társtulajdonosa; Nánay Fanni, a PLACCC Fesztivál művészeti vezetője – anonim módon bírálja el pályázatokat.

2025-ben erősebb hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kiválasztott művészeti mikrointervenció (város)ökológiai kihívásokra, ökopolitikai kérdésekre reagáljon, ugyanakkor (a korábbi évekkel ellentétben) csak egy projektet mutatunk be a Sensing the City programjában

Kaslik Viktória: Pitypang-lakoma

Gyermekláncfű, kutyatej, sárvirág.
Ellenállóképessége rendkívüli, méregtelenítő hatású, cukorbajnál is eredményes, íze keserű. Gdańsk és a városok védelmezője. 

“A pitypang egy kutatásom során szólított meg, miközben azt vizsgáltam, miként formálja az ember alkotta jogrendszer a földhöz való viszonyunkat.
A Kárpát-medence és a Balti-tenger partvidéke között húzódó több, mint két éven át zajló folyamat alatt kétszer is visszatértem Gdańskba. A kutatás eredményeként egy protokoll született, amelyre jogász minőségemben, egy performatív aktus keretében átruháztam minden hatalmam, amire az állam egy jogászát felavatja.”

A pitypang bölcsessége és a létrejött protokoll ezúttal Budapesten invitálja résztvevőit arra, hogy közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki a növénnyel és annak törvényszerűségeivel, hogy megszabaduljunk régi, elavult jogi struktúráinktól, teret nyitva a pitypang törvényeinek.

A lakoma látogatói egy performansz előadás keretében betekintést nyerhetnek a pitypangtól tanult jogrendszerbe, a növényi szellemekkel végzett munka során szerzett tapasztalatokba, majd mindezeket testi-érzékszervi úton is megtapasztalhatják egy pitypang lakoma keretében.

Kaslik Viktória jogász, transzdiszciplináris kutató és alkotó. Munkájában jogi, művészeti és design-kutatási, valamint rendszerállítói hátterére támaszkodva a természetalapú jogok kérdésére fókuszál, amelyet művészeti és gyakorlati kutatásokon, együttműködéseken, narratív és performatív formákon, jogi rituálékon, sámánmunkán, rendszerállításon és konzultációkon keresztül közelít meg.

A művészeti projekthez kapcsolódó tematikus beszélgetésről információ HAMAROSAN


Időpontok: 2025. szeptember 10. és 11. 18.00 
Program hossza: 120 perc
Helyszín: 1027 Budapest, Bem József tér (a Bem szobor mellett)

Nyelv: a szeptember 10-ei alkalom magyarul, a 11-ei alkalom angolul zajlik ; a tematikus beszélgetés nyelve magyar.

Akadálymentesség: 


A programon való részvétel ingyenes regisztrációhoz kötött.

Regisztráció ITT


Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alap
In SITU
Creative Europe


A programon kép- és hangfelvétel készülhet. A résztvevők az eseményen való részvételükkel hozzájárulásukat adják megjelenésük, megnyilvánulásaik rögzítéséhez és közléséhez.